@ Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület 2009.
Mit rejt az anyaföld
Ábécének negyvennégy betűje több százezer
Kifejezések alkotására alkalmas szót jelent
Az evolúció néhány tucat atom segítségével
Több milliárd molekulának adott életet.
És az anyag, mi életre kelt
Az ősrobbanástól mit megélt e föld
Csodálkozva nézzük a természet rendjét
Miben az ember csupán parányi teremtmény.
Hol a földi paradicsom mit keresünk?
Tiltott gyümölcsből a ma embere nem evett.
Hatszáz millió évre becsüljük csupán,
Mikor Ediacara faunája elveszett.
Az élet rendje megszabott
Az ember annak csupán láncszeme
Bármit mesélnek a fossziliák
Homály fedi a nagy kihívást.
Előttünk a nagy kérdés
Mit e tájon a föld paplanja takar
Milyen élet zsondott több millió éve
A szépséges bükk hegység lábainál.
Pannon tenger mosta a Bükk hegység lábát
Homédiák lakták e vidék táját
Ősmaradvány sokaságra, rejtélyre fényt derít
A ma élő ember a múltra csodálkozva tekint.
Erdők maradványa, mit a tenger habzó ereje mosott
Homokágyba pólyázta mit a természet alkotott
Páratlan kincs ősfa millió évekről mesél
Emberi ésszel felfogni mily nehéz.
Hosszú út az emberig
Mocsári ciprus, ember lehet egyidős
Kérdések sokasága hangzik el naponta
Ki, kit előzött meg e földtekén.
Lusy lenne az ősanyánk
Ki két lábon járt a szavannán
Találgatjuk ma is a talányt
Lehet, hogy nagymamánk?
Ábel hol vagy, merre keressünk?
Apánk lehetett talán a világ valamely táján
A tudósok kutatják a rejtélyt, a titkot
Nyírfák helyett miért álltak itt az ős ciprusok.
S így megy a találgatás sok évszázadok óta
Az ősleletek sem adhatnak feleletet róla
Ha beszélni tudnának, nem lenne sok rejtély
Gyarló ember számára így marad szép élmény.
És itt e tájon, hol szorgos kezek szántották a mezőt
Búzatábla gazdag kalásza mutatta a jobb jövőtt.
Kukoricaszárak dúsan mutattak az égre
Integettek csupán ötszáz éve szálltak a tengerre.
Szántó vető ember tette rendes dolgát,
Gondozta s ápolta életet adó táját
Nem sejtette, mit rejt a föld mélye
Bányászok nyúltak kincsekért a mélybe.
Gazdagabb lett e táj a ciprusok nyomán,
Mit megőrzött az idő a viharos múlt után
Küzdelmes koroknak szemlélői lettünk
Történelmet irt a bánya, mi ezt megélhettük.
Bükkábrány, 2007. január 19.
Ábécének negyvennégy betűje több százezer
Kifejezések alkotására alkalmas szót jelent
Az evolúció néhány tucat atom segítségével
Több milliárd molekulának adott életet.
És az anyag, mi életre kelt
Az ősrobbanástól mit megélt e föld
Csodálkozva nézzük a természet rendjét
Miben az ember csupán parányi teremtmény.
Hol a földi paradicsom mit keresünk?
Tiltott gyümölcsből a ma embere nem evett.
Hatszáz millió évre becsüljük csupán,
Mikor Ediacara faunája elveszett.
Az élet rendje megszabott
Az ember annak csupán láncszeme
Bármit mesélnek a fossziliák
Homály fedi a nagy kihívást.
Előttünk a nagy kérdés
Mit e tájon a föld paplanja takar
Milyen élet zsondott több millió éve
A szépséges bükk hegység lábainál.
Pannon tenger mosta a Bükk hegység lábát
Homédiák lakták e vidék táját
Ősmaradvány sokaságra, rejtélyre fényt derít
A ma élő ember a múltra csodálkozva tekint.
Erdők maradványa, mit a tenger habzó ereje mosott
Homokágyba pólyázta mit a természet alkotott
Páratlan kincs ősfa millió évekről mesél
Emberi ésszel felfogni mily nehéz.
Hosszú út az emberig
Mocsári ciprus, ember lehet egyidős
Kérdések sokasága hangzik el naponta
Ki, kit előzött meg e földtekén.
Lusy lenne az ősanyánk
Ki két lábon járt a szavannán
Találgatjuk ma is a talányt
Lehet, hogy nagymamánk?
Ábel hol vagy, merre keressünk?
Apánk lehetett talán a világ valamely táján
A tudósok kutatják a rejtélyt, a titkot
Nyírfák helyett miért álltak itt az ős ciprusok.
S így megy a találgatás sok évszázadok óta
Az ősleletek sem adhatnak feleletet róla
Ha beszélni tudnának, nem lenne sok rejtély
Gyarló ember számára így marad szép élmény.
És itt e tájon, hol szorgos kezek szántották a mezőt
Búzatábla gazdag kalásza mutatta a jobb jövőtt.
Kukoricaszárak dúsan mutattak az égre
Integettek csupán ötszáz éve szálltak a tengerre.
Szántó vető ember tette rendes dolgát,
Gondozta s ápolta életet adó táját
Nem sejtette, mit rejt a föld mélye
Bányászok nyúltak kincsekért a mélybe.
Gazdagabb lett e táj a ciprusok nyomán,
Mit megőrzött az idő a viharos múlt után
Küzdelmes koroknak szemlélői lettünk
Történelmet irt a bánya, mi ezt megélhettük.
Bükkábrány, 2007. január 19.
Csernely
(Emlékek a gyermekkoromból)
Ifjúságom fénye olyan messze van már
Szülőfalumba szívem mégis vissza vágy.
Mint halk hegedűszó a régi baráttól,
Felém, muzsikál a messzi ifjúságból.
Emlékek képei derengnek szememben
Szívszorító azok minden összessége.
Egy-egy emberöltő messzi távlatából
Megszépül ma minden, ami szomorú volt.
A kedves udvar, hol játszottunk mi vígan
A tanterem, hol tanítóink okítottak
Táblára írtuk a nagy betűket kajlán,
Kezünket ők olyan segítőn fogták
Hol vannak a régi sok jó játszótársak?
Kikkel oly sokat birkóztunk, futottunk
Ki tudott gyorsabban a hársfára mászni
Madárfészekben fiókát kutatni
Emil, Józsi, Miklós, Aladár és mások
Hol vagytok már, vajon merre jártok?
A vágtató idő fölöttünk elszaladt
S ők már talán a sírjukban nyugszanak?
Leány barátaink, szép játszó társaink
Éva, Jolán, Irén, nem sorolom tovább
Kik voltak, s velünk ma még itt vannak
Emlékük szívemben, örökké maradnak
A Sturman kerti kis filagóriában
Páran tanyát ütöttünk néha napján
Nem szidott minket Aranka kisasszony
Szólított halkan, megbocsátó hangon.
Gyuri, Sanyi, Mihály Jani és sok barát
Iskolapadokban húztuk a lányok haját
Volt nevetés, kacagás, farsangi öltözék
Herceg bácsi osztotta, színjátszók szerepét.
Kishossó, nagyhossó, no meg a betyárkút
Mily hosszú volt gyermeknek az az út.
Őszi napokon rőzsét szedegettünk,
Jó tinóru gombát kosárba gyűjtöttünk.
Az alvégi páston a kender nagyra nőtt,
Anyámék nyűtték, csomókba kötötték
Áztatták két hétig az úszói vízben
Boldogan ugráltunk a békák vizében.
Naponta mentünk a csevice kúthoz
Üdítő vizét hátunkon hoztuk
Nyári estéken jó volt szalonnát sütni
Éltető vizével szomjunkat oltani.
Kukoricafosztáskor, volt vidám nevetés
Lányok szoknyáját a fiúk csuhéval tömték.
Nyári vasárnapon nóta szólt lányok ajkáról
Nagymamák s anyák meséltek fiatalságról.
Templomhegyen mi még libát legeltettünk
Üdén sarjadt fűben bukfencet vetettünk.
Kislibák a füvet mohón szakították
Pihés szárnyukkal a levegőt csapkodták
Harangkötél húzásért versenyt futottunk
Kisharang, nagyharang kötelét rángattuk.
A déli harangszó történelmet zengett
Esti harangozás pihenőre intett.
De hová lettek azok a harangok?
Melyek a falu népéhez szóltak
Gyermekkorom fényét elrabolták tőlem
Haranglábak ott állnak búsan, és mélán.
Ökörszarvkürt hangja ébresztőt zenélt
Legelőre vonult az a sok szép tehén.
Boldogan vettük mi kezünkbe a bögrét
Anyám osztotta a tarka tehén tejét.
Röfögtek a disznók, malacok és süldők
Szaladtak az útra a mezőre
Pattogott az ostor a kondás kezébe
Puli kutya terelte a kondát rendre.
Csörgedező patak vizében jó korán
Nyári napoknak pirkadó hajnalán
Anyánk vásznat, ruhát tisztára ott mosott
Távolabb a liba szárnyával csapkodott.
Gyermekkorunk volt vidám és felhős
Cink néni a kedves kissori szatócs
Cukorkát nyomott kezembe,
Mikor beléptem az ajtón.
Hová lettek üldözött barátaink?
Ungár bácsi fia, kedves leányai.
Szóri, Rózsi, Ibolya
Emlékeim között él a lányok kacaja.
Mért kellett szülőt, gyermeket lágerbe vinni?
Mért kellett sok fiatalt idegen földre küldeni?
A történelem még most is adós a népnek,
Ki nem tanult múltból, nem örülhet a szépnek.
Diákéveimnek megrázó emléke.
Háború kegyetlen vad szele,
Az egri állomás vagonok nyitott ajtaja
Fiatal katonák könnyes, búcsúzó sora.
Ányák, hitvesek zokogó jajszava
Vasúti vagonok csapódó ajtaja
Parancsoló tiszt úr pattogó hangja
Bácskai főhadnagy durva pofonja.
Háború vihara csapkodott fölöttünk
Ágyúk durrogása hasogatta fülünk
Gomolygó füstfelhő takarta az eget
Felnőtt és gyermek szíve megremegett.
Kakastollas csendőrök kísértek minket sorba
Lövészárkot ásni a szilvási oromra
Bombázók elől bokor alá bújtunk
Eget néztünk félve, hogy épen maradjunk.
Olyan megható a régmúlt emlékezet
Falusi emberek cserzett, kérges keze
Bányász és paraszt egymást segítgették.
A falu utcáit vasárnap együtt sepregették
Jó volt hallgatni Géza hegedű hangját
Ahogy Zoli és Elemér húzta a brácsáját
Szólt az éji zene a lányok ablakánál
Lehajtott fővel állok a temető sírhantnál.
Somsály, Farkaslyuk - lent a föld mélyén,
A szénbányák kincsét Apámék fejtették.
Arcukat a szénpor vastagon befedte
Karjukat a csákány izmossá edzette.
Szőlőalján Apám gyümölcsfát ültetett,
Barack, szilva, alma olyan szépen termett.
Szántóföldbe krumplit, kukoricát vetett
S ezzel éltük békén át a hosszú telet.
Emlékeim bántó hévvel reám törnek
Mi lett ott, hol még kapáltam a földet
Termőföldből lett ott roncs motorpálya
Jussul maradt ránk a tévelygő hála.
Most is hallom a kisbírónk dobjának pergését
Közhírré tétetik, falu népének hírtadó közlését
Köszöntő szavának, üdvözlő lejtését
Látom két karjának tisztelgő intését.
Rokon, szomszéd, barát tisztelte egymást
Nem kellett eltűrni senkitől a bántást
Segítőkéz, szándék és meleg kézfogás
Lengte be életünk, s nem a torzsalkodás.
Hallom ma is nagyanyám meséjét
András, Pesta bácsi jó reggelt köszöntését
Érzem a pogácsák, bukták fenséges izét
Borcsa, Erzsi, Mari nénéim mesteri sütését.
Változott a világ, más lett már a szomszéd
Kihalt ugar lett köröttünk a mező
Csorda nélküli a zöldellő legelő
Ritka lett a Csernelyt övező erdő.
Kik ma még itt vagyunk, hallassuk hangunkat
Őrizzük meg falunk ősi történelmét
Cseviceforrásnak fehérló meséjét
Ne hagyjuk elveszni szüleink emlékét.
2010. március 14.
(Emlékek a gyermekkoromból)
Ifjúságom fénye olyan messze van már
Szülőfalumba szívem mégis vissza vágy.
Mint halk hegedűszó a régi baráttól,
Felém, muzsikál a messzi ifjúságból.
Emlékek képei derengnek szememben
Szívszorító azok minden összessége.
Egy-egy emberöltő messzi távlatából
Megszépül ma minden, ami szomorú volt.
A kedves udvar, hol játszottunk mi vígan
A tanterem, hol tanítóink okítottak
Táblára írtuk a nagy betűket kajlán,
Kezünket ők olyan segítőn fogták
Hol vannak a régi sok jó játszótársak?
Kikkel oly sokat birkóztunk, futottunk
Ki tudott gyorsabban a hársfára mászni
Madárfészekben fiókát kutatni
Emil, Józsi, Miklós, Aladár és mások
Hol vagytok már, vajon merre jártok?
A vágtató idő fölöttünk elszaladt
S ők már talán a sírjukban nyugszanak?
Leány barátaink, szép játszó társaink
Éva, Jolán, Irén, nem sorolom tovább
Kik voltak, s velünk ma még itt vannak
Emlékük szívemben, örökké maradnak
A Sturman kerti kis filagóriában
Páran tanyát ütöttünk néha napján
Nem szidott minket Aranka kisasszony
Szólított halkan, megbocsátó hangon.
Gyuri, Sanyi, Mihály Jani és sok barát
Iskolapadokban húztuk a lányok haját
Volt nevetés, kacagás, farsangi öltözék
Herceg bácsi osztotta, színjátszók szerepét.
Kishossó, nagyhossó, no meg a betyárkút
Mily hosszú volt gyermeknek az az út.
Őszi napokon rőzsét szedegettünk,
Jó tinóru gombát kosárba gyűjtöttünk.
Az alvégi páston a kender nagyra nőtt,
Anyámék nyűtték, csomókba kötötték
Áztatták két hétig az úszói vízben
Boldogan ugráltunk a békák vizében.
Naponta mentünk a csevice kúthoz
Üdítő vizét hátunkon hoztuk
Nyári estéken jó volt szalonnát sütni
Éltető vizével szomjunkat oltani.
Kukoricafosztáskor, volt vidám nevetés
Lányok szoknyáját a fiúk csuhéval tömték.
Nyári vasárnapon nóta szólt lányok ajkáról
Nagymamák s anyák meséltek fiatalságról.
Templomhegyen mi még libát legeltettünk
Üdén sarjadt fűben bukfencet vetettünk.
Kislibák a füvet mohón szakították
Pihés szárnyukkal a levegőt csapkodták
Harangkötél húzásért versenyt futottunk
Kisharang, nagyharang kötelét rángattuk.
A déli harangszó történelmet zengett
Esti harangozás pihenőre intett.
De hová lettek azok a harangok?
Melyek a falu népéhez szóltak
Gyermekkorom fényét elrabolták tőlem
Haranglábak ott állnak búsan, és mélán.
Ökörszarvkürt hangja ébresztőt zenélt
Legelőre vonult az a sok szép tehén.
Boldogan vettük mi kezünkbe a bögrét
Anyám osztotta a tarka tehén tejét.
Röfögtek a disznók, malacok és süldők
Szaladtak az útra a mezőre
Pattogott az ostor a kondás kezébe
Puli kutya terelte a kondát rendre.
Csörgedező patak vizében jó korán
Nyári napoknak pirkadó hajnalán
Anyánk vásznat, ruhát tisztára ott mosott
Távolabb a liba szárnyával csapkodott.
Gyermekkorunk volt vidám és felhős
Cink néni a kedves kissori szatócs
Cukorkát nyomott kezembe,
Mikor beléptem az ajtón.
Hová lettek üldözött barátaink?
Ungár bácsi fia, kedves leányai.
Szóri, Rózsi, Ibolya
Emlékeim között él a lányok kacaja.
Mért kellett szülőt, gyermeket lágerbe vinni?
Mért kellett sok fiatalt idegen földre küldeni?
A történelem még most is adós a népnek,
Ki nem tanult múltból, nem örülhet a szépnek.
Diákéveimnek megrázó emléke.
Háború kegyetlen vad szele,
Az egri állomás vagonok nyitott ajtaja
Fiatal katonák könnyes, búcsúzó sora.
Ányák, hitvesek zokogó jajszava
Vasúti vagonok csapódó ajtaja
Parancsoló tiszt úr pattogó hangja
Bácskai főhadnagy durva pofonja.
Háború vihara csapkodott fölöttünk
Ágyúk durrogása hasogatta fülünk
Gomolygó füstfelhő takarta az eget
Felnőtt és gyermek szíve megremegett.
Kakastollas csendőrök kísértek minket sorba
Lövészárkot ásni a szilvási oromra
Bombázók elől bokor alá bújtunk
Eget néztünk félve, hogy épen maradjunk.
Olyan megható a régmúlt emlékezet
Falusi emberek cserzett, kérges keze
Bányász és paraszt egymást segítgették.
A falu utcáit vasárnap együtt sepregették
Jó volt hallgatni Géza hegedű hangját
Ahogy Zoli és Elemér húzta a brácsáját
Szólt az éji zene a lányok ablakánál
Lehajtott fővel állok a temető sírhantnál.
Somsály, Farkaslyuk - lent a föld mélyén,
A szénbányák kincsét Apámék fejtették.
Arcukat a szénpor vastagon befedte
Karjukat a csákány izmossá edzette.
Szőlőalján Apám gyümölcsfát ültetett,
Barack, szilva, alma olyan szépen termett.
Szántóföldbe krumplit, kukoricát vetett
S ezzel éltük békén át a hosszú telet.
Emlékeim bántó hévvel reám törnek
Mi lett ott, hol még kapáltam a földet
Termőföldből lett ott roncs motorpálya
Jussul maradt ránk a tévelygő hála.
Most is hallom a kisbírónk dobjának pergését
Közhírré tétetik, falu népének hírtadó közlését
Köszöntő szavának, üdvözlő lejtését
Látom két karjának tisztelgő intését.
Rokon, szomszéd, barát tisztelte egymást
Nem kellett eltűrni senkitől a bántást
Segítőkéz, szándék és meleg kézfogás
Lengte be életünk, s nem a torzsalkodás.
Hallom ma is nagyanyám meséjét
András, Pesta bácsi jó reggelt köszöntését
Érzem a pogácsák, bukták fenséges izét
Borcsa, Erzsi, Mari nénéim mesteri sütését.
Változott a világ, más lett már a szomszéd
Kihalt ugar lett köröttünk a mező
Csorda nélküli a zöldellő legelő
Ritka lett a Csernelyt övező erdő.
Kik ma még itt vagyunk, hallassuk hangunkat
Őrizzük meg falunk ősi történelmét
Cseviceforrásnak fehérló meséjét
Ne hagyjuk elveszni szüleink emlékét.
2010. március 14.
Ne kérdezd ki voltam
Ne kérdezt ki voltam
Voltam egy a sok között,
Ki együtt érző szívvel itt e vidéken
Hű bányász társakra leltem.
Ne kérdezt ki voltam
Voltam kérges kezű bányász
Kinek a csákány és szívlapát
Önzetlenné tette a lelkek világát.
Ne kérdezt ki voltam
Hisz tudod, voltam egy a sok között
És akik már ott nyugszanak a sírhant alatt
Emléküket őrizzük, kiknek szíve még doboghat.
Ne kérdezt ki voltam,
Hisz tudod, együtt szálltunk a mélybe
Kezem bányászlámpát fogott
Lábam a szénmezőn topogott.
Ne kérdezt ki voltam
Voltam egy a sok között
Engem is a mélység párás illat megcsapott
Az ásvány pislákoló fénye szemembe csillogott.
Ne kérdezt mit érzett a család
Mikor búcsúcsókot adott a bányász
Jó szerencse, ha kísérte útját
A csapat munka sokszorozta a tonnák számát.
Nem voltam hegymászó, csúcs meghódító rabja,
Voltam bányász a föld nélyének kutatója.
A hegycsúcs a csillagok fényét tárja elénk
A mélység a főld történelmét nyújtja a bányász elé.
A magasság élménye csodás felemelő érzés,
A főld mélysége évmillió évek történelmét igéz.
A csúcsok megmászása nagyszerű teljesítmény
A föld mélyének művelése társadalmi igény.
Az emberi akarat a múlt kutatása
Mily csodákat tárt elénk
Hol évszázadok óta ringott a búza
Ki tudja, mit rejt az áldott föld paplanja.
Emitt ciprusi erdő, amott mamut koponya
Csigák, kagylók, miket a tenger kimosott
Erdők, sások növények sokasága
Miket a bányász két keze kutatott.
Panon tenger mosta a bükk hegység lábát
Hominidák lakták e vidék táját.
Az ősmaradvány is kincset érő tőke
Minek büszkén örülhet e falu népe.
Nincs a föld kerekségén oly páratlan lelet
Mely megőrizte jobban a fejlődést s történelmet
Ezt a kincset a közösség a Bányászoktól kapta
Miknek értékét a magyar nép uralja.
Ne kérdezt ki voltam,
Ki a miocén korba szált alá
Hol a széntelep, lignit keményen ellen állt
Csákányok éle, gépek erős karma az idővel szembe szállt.
Szén, érc kincs és drágakő
Mit ősidők óta rejt a föld
Évmilliókban vagy milliárdokban mérjük
A múltat jelentő természeti erőt.
Az evolúciót millió években mérjük
Hogy hogyan született ősünk homo habilis
Kutatjuk naponta a föld gyomrát forgatva
A rejtélyt a teremtő az isten tudhatja.
Ne kérdezt ki voltam e bolygón
Hol az én időm csupán másodperc
Gondolkodó ember, homo sapiens
Kora is csak százezer.
És a bányász, ki naponta a föld alá szállt
Ásványi kincsekben mérte az időt
A haza és család szentsége előtte lebegett
Mikor a bányamécs fénye arcára árnyékot vetített
E napon, kik ma egybe gyűltünk
Bányászok emléke előtt kalapot emelünk,
Gondolatunkban bárhogy is kavarog a múlt
A jó szerencse éltessen és felejtsük a bút.
Miskolc, 2008.01.01.
Ne kérdezt ki voltam
Voltam egy a sok között,
Ki együtt érző szívvel itt e vidéken
Hű bányász társakra leltem.
Ne kérdezt ki voltam
Voltam kérges kezű bányász
Kinek a csákány és szívlapát
Önzetlenné tette a lelkek világát.
Ne kérdezt ki voltam
Hisz tudod, voltam egy a sok között
És akik már ott nyugszanak a sírhant alatt
Emléküket őrizzük, kiknek szíve még doboghat.
Ne kérdezt ki voltam,
Hisz tudod, együtt szálltunk a mélybe
Kezem bányászlámpát fogott
Lábam a szénmezőn topogott.
Ne kérdezt ki voltam
Voltam egy a sok között
Engem is a mélység párás illat megcsapott
Az ásvány pislákoló fénye szemembe csillogott.
Ne kérdezt mit érzett a család
Mikor búcsúcsókot adott a bányász
Jó szerencse, ha kísérte útját
A csapat munka sokszorozta a tonnák számát.
Nem voltam hegymászó, csúcs meghódító rabja,
Voltam bányász a föld nélyének kutatója.
A hegycsúcs a csillagok fényét tárja elénk
A mélység a főld történelmét nyújtja a bányász elé.
A magasság élménye csodás felemelő érzés,
A főld mélysége évmillió évek történelmét igéz.
A csúcsok megmászása nagyszerű teljesítmény
A föld mélyének művelése társadalmi igény.
Az emberi akarat a múlt kutatása
Mily csodákat tárt elénk
Hol évszázadok óta ringott a búza
Ki tudja, mit rejt az áldott föld paplanja.
Emitt ciprusi erdő, amott mamut koponya
Csigák, kagylók, miket a tenger kimosott
Erdők, sások növények sokasága
Miket a bányász két keze kutatott.
Panon tenger mosta a bükk hegység lábát
Hominidák lakták e vidék táját.
Az ősmaradvány is kincset érő tőke
Minek büszkén örülhet e falu népe.
Nincs a föld kerekségén oly páratlan lelet
Mely megőrizte jobban a fejlődést s történelmet
Ezt a kincset a közösség a Bányászoktól kapta
Miknek értékét a magyar nép uralja.
Ne kérdezt ki voltam,
Ki a miocén korba szált alá
Hol a széntelep, lignit keményen ellen állt
Csákányok éle, gépek erős karma az idővel szembe szállt.
Szén, érc kincs és drágakő
Mit ősidők óta rejt a föld
Évmilliókban vagy milliárdokban mérjük
A múltat jelentő természeti erőt.
Az evolúciót millió években mérjük
Hogy hogyan született ősünk homo habilis
Kutatjuk naponta a föld gyomrát forgatva
A rejtélyt a teremtő az isten tudhatja.
Ne kérdezt ki voltam e bolygón
Hol az én időm csupán másodperc
Gondolkodó ember, homo sapiens
Kora is csak százezer.
És a bányász, ki naponta a föld alá szállt
Ásványi kincsekben mérte az időt
A haza és család szentsége előtte lebegett
Mikor a bányamécs fénye arcára árnyékot vetített
E napon, kik ma egybe gyűltünk
Bányászok emléke előtt kalapot emelünk,
Gondolatunkban bárhogy is kavarog a múlt
A jó szerencse éltessen és felejtsük a bút.
Miskolc, 2008.01.01.
Felejtés
Századnyi időt élt a bányász itt e vidéken
Századnyi évig törte a kemény szenet
Lenn a mélyben izma vassá keményedett
Lelke a munkában bársonyossá lett.
Révedezve állunk e mozdulatlan kőtömb előtt
Emlékeink lassan homályba vész
A bányász sors mégis valamit felidéz
Mikor megfogjuk egymás kérges kezét.
Nem kottázzák már a csillék zenéjét
Nem nyikorognak a kanyargós síneken
Bányamécs lángján nem csillognak a szemek
Megviselt kobakot elejtették a fáradt kezek.
Kihullt a kezekből a csákány és a lapát
Emlékeik múltat idéznek már
Mit a bányászok tettek e honban
Hazáért, népért, bízva a jobb sorsban.
Bányászok, kik büszkén viselték e nevet
A föld mélyének titkait kutatták ők
A lelkek magas szárnyalásán edzettek
S nem törhette meg őket balszerencse.
Itt állunk a 21. század elején
S tanúi vagyunk, hogy felejtik a bányász nevét
Gyorsan múló napok és évek
Rendezik újra a sorokat
Emberi agyak felejtik a múltat.
Fél évszázada a bányászt hős jelzők illették
Romokból az országot újjá teremtették.
Tudjuk jól, nem egyedül tették
Élen jártak, homlokukon kivert a verejték.
Emlékképet felidézve szent Borbála napon
Lásd a bányászt búsan elmerengve
Emlékezz, gondolj rá csak egy percre
Elhagyott csákányt találsz még valahol.
Jó szerencsét kiáltsunk még egyszer
Hangozzék e szép szó hegyeken át
Szerencse szárnyán szálljunk az egekbe
Dobogjon a bányász szív, a hű keblekbe.
Miskolc, 2008. december 4.
Századnyi időt élt a bányász itt e vidéken
Századnyi évig törte a kemény szenet
Lenn a mélyben izma vassá keményedett
Lelke a munkában bársonyossá lett.
Révedezve állunk e mozdulatlan kőtömb előtt
Emlékeink lassan homályba vész
A bányász sors mégis valamit felidéz
Mikor megfogjuk egymás kérges kezét.
Nem kottázzák már a csillék zenéjét
Nem nyikorognak a kanyargós síneken
Bányamécs lángján nem csillognak a szemek
Megviselt kobakot elejtették a fáradt kezek.
Kihullt a kezekből a csákány és a lapát
Emlékeik múltat idéznek már
Mit a bányászok tettek e honban
Hazáért, népért, bízva a jobb sorsban.
Bányászok, kik büszkén viselték e nevet
A föld mélyének titkait kutatták ők
A lelkek magas szárnyalásán edzettek
S nem törhette meg őket balszerencse.
Itt állunk a 21. század elején
S tanúi vagyunk, hogy felejtik a bányász nevét
Gyorsan múló napok és évek
Rendezik újra a sorokat
Emberi agyak felejtik a múltat.
Fél évszázada a bányászt hős jelzők illették
Romokból az országot újjá teremtették.
Tudjuk jól, nem egyedül tették
Élen jártak, homlokukon kivert a verejték.
Emlékképet felidézve szent Borbála napon
Lásd a bányászt búsan elmerengve
Emlékezz, gondolj rá csak egy percre
Elhagyott csákányt találsz még valahol.
Jó szerencsét kiáltsunk még egyszer
Hangozzék e szép szó hegyeken át
Szerencse szárnyán szálljunk az egekbe
Dobogjon a bányász szív, a hű keblekbe.
Miskolc, 2008. december 4.
Krumpli és voks
Eladó az egész világ ki ad többet érte?
Hová lett az emberi érték pénz a mérték helyette
Számon kérik tőlem, mit tettem a közért
Politikus jelöltek, krumplit osztanak a voksért.
A homályból üstökösként hatnak
Kiket kortesek hada ültetnek a pajzsra
Zúgnak az éterben kápráztató tervek
Sok-sok ígéret zeng az emberek fülébe
Ellepik a várost voksokért küzdők hada
Itt olcsó hagyma, ott zsákos krumpli
Amott álló fogadás, virsli meleg parola
Bográcsgulyás, kell a voksoló gyomorba.
Hol itt az öntudat, mit tőlem kérnek számon
Meddig tart a becsület, egymás iránti tisztelet
Özönvízként ömlik a sok-sok ígéret
Válaszul kapja polgár, boldogulj magadnak,
Csuda világ ez a miénk, dühöng az öntudat
Erőt meríthet belőle öreg és fiatal
Átjárja a lelket, mint szú a nemes fát
Mérgezi az embert, nem érti mi a más.
Pénz és hatalom, meghatározó fogalom
Család és barát, másodrendű az utakon.
Nincs kegyelem ki az útjukban áll.
Önző érdek, mit az Isten is megáld.
Segédcsapat készen áll, ha érdeke diktál
Kitaszítják, kiknek gyékényei tiszták.
S kik hitüket nem váltják júdáspénzre naponta
Vallásuk és hitük marad a tisztesség dolga.
2010. március 24.
Eladó az egész világ ki ad többet érte?
Hová lett az emberi érték pénz a mérték helyette
Számon kérik tőlem, mit tettem a közért
Politikus jelöltek, krumplit osztanak a voksért.
A homályból üstökösként hatnak
Kiket kortesek hada ültetnek a pajzsra
Zúgnak az éterben kápráztató tervek
Sok-sok ígéret zeng az emberek fülébe
Ellepik a várost voksokért küzdők hada
Itt olcsó hagyma, ott zsákos krumpli
Amott álló fogadás, virsli meleg parola
Bográcsgulyás, kell a voksoló gyomorba.
Hol itt az öntudat, mit tőlem kérnek számon
Meddig tart a becsület, egymás iránti tisztelet
Özönvízként ömlik a sok-sok ígéret
Válaszul kapja polgár, boldogulj magadnak,
Csuda világ ez a miénk, dühöng az öntudat
Erőt meríthet belőle öreg és fiatal
Átjárja a lelket, mint szú a nemes fát
Mérgezi az embert, nem érti mi a más.
Pénz és hatalom, meghatározó fogalom
Család és barát, másodrendű az utakon.
Nincs kegyelem ki az útjukban áll.
Önző érdek, mit az Isten is megáld.
Segédcsapat készen áll, ha érdeke diktál
Kitaszítják, kiknek gyékényei tiszták.
S kik hitüket nem váltják júdáspénzre naponta
Vallásuk és hitük marad a tisztesség dolga.
2010. március 24.